Olajbogyós lapos kenyér

Ritkán sütök kenyeret, a kenyérsütő gép is egyre ritkábban van munkára fogva. Egyik nap aztán hazafele tartva azért se mentem be a boltba. Hogy rám várjon a mindennapi tízórai csomagolására való előteremtése. Úgy terveztem, majd befogom a helyettem dolgozó masinák valamelyikét dagasztani, de aztán mégis az emberi munkaerő lett a befutó. A megdagasztott tésztát azon nyomban a gáztepsibe borítottam, ott hagytam megkelni, s így, elterülve sült, s lett belőle lapos kenyér. Akkora sikere volt, hogy két nap múlva ismétlésre került, kicsit tökéletesítve is, azaz nem spóroltam meg a kelesztési időt, s így már nem is lett annyira lapos a kenyér! :-)



Hozzávalók:
  • 65 dkg liszt (ebből 25 dkg rozsliszt)
  • 1,5 teáskanál só
  • 2 dl tej + víz
  • 4 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • a tetejére: szárított zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom, oregánó), nagy csipet só, kevés bors, 4-5 evőkanál olívaolaj, olajbogyó
Így készült:
A tejet kézmelegre melegítettem, elkevertem benne a cukrot, majd belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni.
A kétféle lisztet és sót összevegyítettem, majd hozzáadtam a felfutott élesztős tejet és annyi langyos vízzel összegyúrtam, hogy lágyabb, de ne elterülős kenyértésztát kapjak. Az olaj hozzáadásával megdagasztottam a tésztát.
A nagy gáztepsit sütőpapírral béleltem, a tésztát beleborítottam. Igyekeztem egyenlő vastagságúra elegyengetni. 
Hagytam megkelni.
Az olívaolajat a zöldfűszerekkel, sóval, borssal elkevertem, s lekentem vele a megkelt tésztát. A tetejét kiraktam olajbogyóval, bele is nyomkodtam őket a tésztába.
180 fokos sütőbe tettem, s készre sütöttem.


Felszeletelve, kettévágva vajjal kentem, sajtot szeleteltem bele s nagyon finom tízórai lett belőle. Leányzó utólag reklamált, hogy Ő az olajbogyót nem szereti, kiszedegette belőle, de a többit megette! :-) A bogyó persze el is maradhat róla, a zöldfűszerek anélkül is jó ízt adnak neki. 

2 megjegyzés:

  1. De nagyszerű kenyér, akár önmagában is finom lehet :-) Nagyon szépre sikerült, magas, laza, lyukacsos! Igazi mediterrán hangulatú :-) Egy szelet jól esne belőle, de akár kettő is :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyszerű recept, a férjem imádná. :-)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...